Aztán a sok fotó végignézésekor az ezeregyéjszaka kincseit láttam összehalmozva! Gyönyörű ország, és amit a berberekről olvastam, az is nagyon izgalmassá tette őket.
Tetszettek a díszítő motívumok a kovácsoltvas térelválasztókon, mozaikok az épületek falain, a szőnyegek színei, a piaci felvételek, a bőrfestő kádak, a sivatag, a kapuk jellegzetes alakja. A hennával festett lámpaernyők, a tenyérre lábra festett indák, az elképzelhetetlen árnyalatú kékre festett lépcsők, falak. Ez a kék szín különben nagyon meglepett, talán ha magamtól fedeztem volna fel, akkor ennél maradtam volna, de úgy sejlik, hogy többen is ezt választják. A sivatag. A mentatea, a teáskanna, a tálca. Kaftánok, papucsok. Akár egy mesekönyv lapjai.
Az okoz nehézséget, hogy az ott élő embereket nem ismerem. Írják, hogy barátságosak, vendégszeretőek, jó kereskedőnek képzelem őket. Számomra idegenek, megfejthetetlenek, de amennyire ezek után lehet, rokonszenvesek. Néhány nálunk élő muzulmán férfit ismerek látásból, finomak, csendesek, udvariasnak látszanak. Egy igazi marokkóival is voltam már közös társaságban, nem evett húst, nem ivott alkoholt, de ezt észrevétlenül, tapintattal és a többiek felé tisztelettel tette, megnyerő volt, figyelmes és hallgatag. Ezek a nálunk előforduló emberek mind orvosok, mérnökök. Ekkora mintából nem is mernék róluk véleményt alkotni még magam számára sem.
Ezek után számomra ez az ország a gazdagon illusztrált mesekönyv képeinek fog megmaradni.
Hogy mit fogok a kultúraquiltek játékra megvarrni? Azt hiszem, a fent leírtakat keverve.
Az anyagos óriásdobozokat már levettem a hűtőszekrény tetejéről, a szoba padlóján szétnyitva várnak rám, hogy hazamenjek, a megfelelő színeket kiválogattam. (Nagyon keresek egy festett anyagomat, de lehet, hogy a padlásra kell mennem érte, mert ezek között nincs.)
